
A kocsmasport bajnokság tavaszi idénye elindult! Szép számban neveztek új csapatok, életbe lépett az A és B liga, és a nagy rohanásba még egy televíziós szereplés is belefért. A csapatok újult erővel, és néhol új felállással végtak bele a II. Tavaszi idénybe. A HoPS pedig egy éves lett, hiszen tavaly március 3-án indult útjára ez az újgenerációs sportverseny.
Új színt hozott a HoPS tavaszi bajnokságába az A és B liga bevezetése. Míg az A-liga zárt rendszerű, a B-ligába a bajnokság 10 fordulója alatt bárki csatlakozhat, akár egy akár több fordulóra. A hangulat az első fordulón ismét nagyszerű volt, a játékosok örömmel üdvözölték egymást a közel három hétnyi HoPS mentes időszak után.
26ers – 100 Fulk Celsius 300-218
A 100 Fulk Celsius új csapatként már az első fordulón neves ellenféllel mérhette össze az erejét. A 26ers kiváló formában érkezett az estére. A Celsius dartsban még tartotta a lépést, ám Ervinék hozták csocsóban a téli Grand Prix-n nyújtott magas színvonalú játékot, és 18-7-es csocsó eredménnyel előnyre tettek szert. Szrnka Péter és Pónya Gábor megnyerték ugyan a páros biliárdot, de a meccsben maradáshoz ez sajnos kevésnek bizonyult. Bátorságukhoz azonban kétség sem férhet, hiszen újoncként egyből az A ligába nevezett a csapat. Kíváncsian várjuk a további eredményeiket!

Füstifecskék – Starsky és Hutch 281-262
Magas színvonalú játékot hozott a két csapat párharca. A forduló ezúttal csocsóval indult, a mozgalmas mérkőzésen (6-3, 2-6, 6-2) végül a Füstik jegyezthették fel a játszmalapra a 22 pontos előnyt. A különbséget Dávidék dartsban tovább növelték, az egyénit és a párost is nyerték: Azonban nem lehettek nyugodtak, hiszen korábban, az első téli kupa döntőjében 24-6-os vereséget szenvedtek a füstölgő Fecskék a Starsky és Hutch ellen. Azonban az első fordulóban a szerencse, vagy a tudás a Füstifecsék pártjára állt, hiszen szoros vereséggel megúszták a billiárdot a snookerben is kiváló Detektív páros ellen.

Szomjazók Viadala – Hajcsatok 290-256
Hideg kézzel érkezett a két rutinos csapat a tavaszi bajnokság első fordulójára. Milán és Mátyi, azaz a Hajcsatok nem vettek részt a téli grand prix versenyein, így három hónap kihagyás után vetették bele magukat az A-liga csatározásába. Ebben a szezonban Dávid, a Szomjazók csapatának alapítója, egy új társsal Pócsik Gézával vállalta, hogy a szorítóba lép. Az egyéni biliárdot és dartsot a Hajcsatok nyerték, de Dávidék a páros meccsekkel tartani tudták magukat. A két csapat küzdelmét végül a csocsó döntötte el, ahol ezen az estén 6-5, 6-3, 6-4 arányban a Szomjazók bizonyultak jobbnak.

Meglepetés – PoolGang 300-178
A Meglepetés és a Poolgang ezúttal fiú-lány felállásban érkezett a csütörtök esti első fordulóra. A csapatok megegyeztek egymással, hogy az egyéni játékokat a fiúk a lányok ellen játsszák. Míg páros dartsban és biliárdban Zsuzsi és Viktor, azaz a PoolGang bizonyult jobbnak, az egyéni játékokat a Meglepetés csapata hozta magabiztosan. A meccs végeredményét a csocsó határozta meg, ahol, mint kiderült Blasi csapattársa, Viktória, kifejezetten otthonosan mozog a csocsóasztalnál.

Fekete Mambák – Hopsliták 300-201
Új csapatként csatlakozott a bajnoksághoz a Hopsliták. Samu Gergely tavaly nyáron egy HoPS edzésnapon már megismerkedett a HoPS világával, csapattársát, Kóródi Tamást azonban a kocsmasportok elkerülték az utóbbi években. Két HoPS meccsel a hátuk mögött, a Mambák volt a rutinosabb csapat. A tavalyi jó szereplésüket a darts táblákon továbbra is megtartották, 100-45-ös eredménnyel komoly előnyre tettek szert a Hopslitákkal szemben. Saját bevallásuk szerint az őszi szezonban elsajátított elméleti tudás beérett a csocsóasztalnál, ami végül egy 15-10-es arányú győzelem formájában realizálódott. Becsületükre váljék, a hoplita harcosok kitartottak biliárdban, ám a győzelmet ezúttal a Mambák zsákmányolták be.

Keksz Pistols – Diplomaták 255-241
Az est legszorosabb összecsapását az újonc csapat a Keksz Pistols, azaz Farkas Ábel és Papp Miklós és a Téli Grand Prix-re csatlakozott Diplomaták vívták meg. Csócsóval kezdődött a párharc, ahol a 18-10-es eredményt követően jelentős előnyre tett szert a két diplomatikus játékos, Juhász László és Bordás Tamás. A “londoni” csapat egy újabb punk mozgalom elindítása helyett inkább a játékra koncentrált és sikerült is faragni a hátrányukból a dartsot követően. A forduló előtti beszélgetésből kiderült, hogy a Keksz Pistols erőssége a biliárd, amihez tartották is magukat. Ábel és Miklós behúzták mind a három meccset, ezzel megnyerték az első fordulót a rutinosabb Diplomaták ellen.

Az ördög jobb és bal keze – Gerzson 277-219
A pofonok nem, viszont a gólok és a poénok annál inkább csattantak a két csapat első találkozóján. Nagyszerű hangulatban telt a testvérpáros, Czuczor Dávid és Czuczor Attila első megmérettetése a HoPS tavaszi bajnokságában. A küzdelmet két tagú szurkolótáboruk is végigkísérhette. A buzdítás dacára kis arányban ugyan, de a Gerzsonok kikaptak Lajos és Dani párosától. Azonban Dávidról és Attiláról kiderült, hogy dartsban számolni kell velük. Lajos és Dániel, a téli Grand-Prix-re verbuválódott csapat ezzel második győzelmét is behúzta.
