7+1 Kérdés

2016-03-22

„Komolyan szórakozunk” – interjú a Fekete Mambákkal

Farkas Ádám és Modok Dániel, azaz a Fekete Mambák, 2015 őszén játszották le első HoPS meccsüket, az őszi bajnokságban. Kedvenc játékuk a darts, bár lehet, hogy megéljük még szárnyalásukat a csocsó asztal mellett, hiszen a tavaszi bajnokságban ígéretes meccseket játszottak. Vesszőparipájuk a „szórakozzunk, de komolyan” elve, amelyben egyesül az eredményes játékstílus és a könnyed, baráti hangulat.

1. Honnan a csapatnév?

Ádám:  A Fekete Mambák egy brand, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy van logónk. Kiterjedt szervezet vagyunk, hiszen van focicsapatunk, és már a HoPS előtt is indultunk különféle versenyeken.

Dani: Én igazolt játékos vagyok, nem voltam alaptag, de rájöttek, hogy dartsban és biliárdban elég jó vagyok, így kerültem a csapatba.

2. Melyik sportág a gyengeségetek?

Dani: Egyértelműen a csocsó, a teljesítményünk az eddig lejátszott meccsek alatt sajnos nem sokat javult. Bár, ha jobban belegondolok ebben a szezonban szereztünk egy egy győzelmet.

,,Gyerekkori barátok vagyunk, körülbelül 14-15 éve ismerjük egymást”

3. Láttok lehetőséget arra, hogy csocsóban fejlődjetek?

Dani: Nem nagyon, maximum akkor, ha segítséget kérnénk valakitől. Ez a játék teljesen kimaradt az életünkből, nem voltak csocsós haverjaink, és nem is nagyon jártunk ilyen helyekre. De nem lenne nehéz sport, csak sokat kellene játszani!

Ádám: Egyetem alatt a kocsmába főleg inni jártunk, nem csocsózni, ebből adódik a hátrányunk.

4. Melyik meccsre emlékeztek legszívesebben?

Dani: Természetesen arra, amikor mi nyertünk. A csocsó volt az utolsó sportág, és ugye mi nem vagyunk jók benne.  Az első szettben 5-1 volt az ellenfélnek, onnan sikerült hoznunk egy 6-3-at, és aztán megfordult a meccs a második és harmadik szettben mi kerekedtünk felül, 6-4et és egy 6-0-át játszottunk. Ez volt csocsós teljesítményünk csúcspontja.

,,Szórakozunk persze, de azért komolyan kell venni, mi komolyan szórakozunk”

5. Honnan ismeritek egymást?

Dani: Gyerekkori barátok vagyunk, körülbelül 14-15 éve. Lajost (Kiss Lajos – Az ördög jobb és bal keze szerk.) pedig az egyetemen ismertük meg, ő ajánlotta nekünk először a HoPS-ot.

6. Mit gondoltok a bajnokságról?

Dani: Izgalmas tud lenni, alkalomról alkalomra, hiszen nem egy dologban kell jól teljesíteni, hanem három különbözőben, mindegyikhez más és más tehetség szükséges, ha jó vagy biliárdban még elverhetnek csocsóban, lényeges, hogy mindhárom sportban egyre jobb legyél.

Ádám: Én nem komoly sporteseményként fogom fel, inkább csak szórakozásnak. Csütörtökönként lejövünk, játszunk egyet, találkozunk Danival. Munka mellett nagyon jó kis kikapcsolódás. Ráadásul eddig mindig nagyon jófej csapatokkal találkoztunk, akik nem vették annyira komolyan, ők is úgy álltak hozzá, hogy játszunk egy jót.

7. Tehát szórakozni jöttök, de azért mégis fontos, hogy nyerjetek?

Ádám: A férfiúi hiúság mindig ott van az emberben, hiszen nem azért jövünk le, hogy kikapjunk. Szórakozunk persze, de azért komolyan kell venni, mi komolyan szórakozunk.

Dani: Ettől lesz izgalmas, hogy nem vesszük félvállról, és persze jól esik, ha nyerünk.

8. Ti miért ajánlanátok a bajnokságot?

Dani: Remek kikapcsolódás, jó a társaság. Nagyon változatos, új embereket ismerhetünk meg és ismeretlen ellenfelekkel mérhetjük össze a tudásunkat. Hosszú távon nem visz előbbre, ha mindig egymás ellen játszunk.  

Ádám: Mindenkinek van egy saját barátiköre,  ahol már le vannak osztva a szerepek, hogy ki miben, mennyire ügyes. Itt viszont adott a lehetőség, hogy kipróbáld magad egészen más kompetenciájú játékosok ellen. Van viszonyítási alapod, hiszen összemérheted a tudásodat a többi játékossal.

Dani: De mégsem megy vérre. Akikkel eddig találkoztunk, ők is hasonlóan fogták fel, hogy ez egy játék, és az a fő, hogy jól érezzük magunkat.

,,Munka mellett nagyon jó kis kikapcsolódás”

Kapcsolódó cikkeink