
A II. Téli HoPS Kupán szinte bármelyik csapat lehetett volna első, hiszen erre az alkalomra kifejezetten erős párosok neveztek. Sokaknak azonban nem úgy sikerült a torna, mint ahogy az várható volt, két új csapat pedig komoly fejtörést okozott a rutinos HoPS játékosoknak. Közel hat órányi játékot követően végül három győzelemmel a Wengerknows csapata vihette haza a győztesnek járó serleget.
Kovács László, Badar Gábor – Wengerknows
A II. Téli HoPS Kupa végeredménye
1. Wengerknows
2. Diplomaták
3. 26ers
4. Starsky és Hutch
5. PSE
6. Szomjazók viadala
7. HoPSaurus
8. Double B
A versenynap
A Kupa lebonyolítási rendszere nem hagy békés pillanatokat a végső győzelemre aspiráns csapatoknak, hiszen ha egy csapat az első fordulóban veszít, legjobb esetben is csak az ötödik helyen végezhet a versenynapon. Ezúttal nagy meglepetésre a II. Bajnokság győztesei, a Szomjazók viadala botlott az első fordulóban. Követte őket a HoPSaurus, aki a Wengerknows-tól szenvedett kis arányú vereséget.

Két új csapat csatlakozott a tornához, akik láthatóan rutinosan mozogtak a kocsmasportok világában. A Wengerknows már több, mint két éve alkot párost, Badar Gábor és Kovács László most első ízben probálták ki magukat versenyen, amit a rutinos HoPS csapatok nem kisebb megdöbbenésére meg is nyertek. A PSE két győzelemmel tette le névjegyét, Juhász Balázsról kiderült, hogy kiváló pool játékos, míg csapattársa Orbán Ambrus a darts táblánál mozog otthonosan. Az első fordulós vereséget követően végül az 5. helyen végeztek.
PSE – Juhász Balázs, Orbán Ambrus

A Starsky és Hutch ezúttal is a véksőkig kiélezett küzdelemben szerezte meg a 4. helyet. Nem lehetnek feltétlenül boldogok, hiszen a mostani bronz egy csocsó gólon, az ezelőtti Kupa arany pedig egy biliárd golyón múlott. A szerencse azonban forgandó, talán átáll a pártjukra a következő Kupán? Hamarosan választ kapunk rá!
Starsky és Hutch – Horváth Frigyes, Orovecz Attila

Bronzmeccs
26ers – Starsky és Hutch 262-258
Parázs meccset hozott a két csapat találkozója. Gábor rendszeres gyakorlása a darts táblánál kezdi éreztetni hatását a versenyen is, neki köszönhetően kis előnyre tett szert a 26ers. Biliárdban a snookeres páros, Attila és Frici hozta a papírformát, és így 16 ponttal átvették a vezetést. A párharc viszont nem ért véget, hiszen hátra volt a csocsó, ahol egészen a döntő szettig rezgett a léc. 6-6-os állásnál csupán 1 gólra volt szüksége Attilának és Fricinek, hogy feljussanak a dobogóra, a 26ers kihasználta a kínálkozó lehetőséget és a hajrában hárítva a Starskyk lövéseit 8-6-ra diadalmaskodhattak, kiérdemelve ezzel a 3. helyért járó elismerést. Az előző Kupán debütáló csapat Ervin és Gábor kezdenek egyre erősebb párost alkotni. Nem titkolt céljuk, hogy bezsebeljék a harmadik HoPS Kupa trófeáját. Ehhez persze a többi csapatnak is lesz egy-két szava.

26ers – Kis-Kurgyis Gábor, Tóth Ervin
Döntő
Wengerknows – Diplomaták 250-213
Ha lehetett volna fogadni a döntős csapatokra, akkor erre a párosra bizonyára kevesen tettek volna tétet. A Diplomatákhoz egy verseny erejéig átigazolt Torma Dávid kiváló párost alkotott Bordás Tamással, a csapat alapítójával. A Wengerknows pedig egyszerűen berobbant. A torna során egymást követően győzte le, több, mint 30 pontos fölénnyel a rivális csapatokat.
A kezdő biliárd döntetlen után jöhetett a darts, ahol a Diplomaták gyors előnyre tettek szert a 901-es párosban, amin végül a Wengerknows az egyénikben sikerrel fordított. Jól dobták a tömeget a játékosok, közel 50-es átlaggal, a kiszállóknál azonban mindkét csapat többször is hibázott. A pontos kiszállókat végül Badar Gábor és Kovács László, azaz a Wengerknows szállította hamarabb. Magabiztosan mentek át a csapatok a csocsóterembe, hiszen mindannyian ezt a sportágat tartják erősségüknek, Dávid pedig korábbi csocsó különdíjasként vágott bele a végső küzdelembe. Az első és második szettet ennek

”Csocsó az erősségünk, gyengeségünk pedig nincs, ahhoz túl nagy az egónk!”
dacára 8-5-re a Wengerknows nyerte, így újonc csapatként nem kis meglepetésre elhódította a II. Téli HoPS Kupa trófeáját.
Grand Prix Különdíj
A második alkalom után már körvonalazódnak a különdíj esélyesei, vannak, akik kirobbanthatatlannak bizonyulnak, míg mások meglepetést okozva hajtanak előre az adott kategória különdíjáért.
Női: Tallér Barbara 7 győzelem, Erdős Boglárka 6 győzelem
Biliárd: Orovecz Attila 5 győzelem, Horváth Frigyes 4 győzelem
Darts: Torma Dávid 5 győzelem, Kis-Kurgyis Gábor 4 győzelem
Csocsó: 26ers 5 győzelem




